Megcsaltak?
Akinek volt már olyan az életében, hogy a párja megcsalta, becsapta vagy éppen elhagyta és belezuhant ez által egy érzelmi mély gödörbe, abban a pillanatban nagyon nehéz megértenie, hogy ez fejlődést hozhat az életébe.
Lehetséges, hogy a párkapcsolat megszakad, felbomlik vagy éppen megerősödve, felfényesedve megy tovább, a legfontosabb, hogy önmagunkban találjuk meg az egyensúlyt.
Amikor mi egyensúlyban vagyunk megértjük, hogy minden történés és tapasztalás. Minél nagyobb a trauma, annál nagyobb tapasztalás és annál nagyobb figyelmet igényel.
Miért a hozzánk közel állóktól szenvedünk?
A spirituális fejlődésünkben a legtöbbet a hozzánk igazán közel álló személyek képesek tenni. Hiszen olyan könnyű a teljesen idegen emberben megtalálni a szépet és a jót és együtt érezni vele, miközben a legközelebbi hozzátartozóinktól egy kis visszajelzés, reakció az érzelmi hullámvasút aljára képes röpíteni.
Amikor a párunk, gyermekünk vagy szüleink olyant tesznek, ami miatt „kiborulunk” és kibillenünk az egyensúlyból, nehéz arra gondolni, hogy mindez azért történik, hogy tükröt mutasson arra, amivel éppen foglalkoznunk érdemes.
Miért fáj a párkapcsolat?
Ahogy már írtam a bennünk lévő energiacsatorna a spirituális fejlődésünkkel el kezd tágulni és ez a tágulás az addig eltemetett, elrejtett megoldandó problémáinkat hozza felszínre. Ilyenkor nehéz a társunkra vagy gyermekünkre hálával tekinteni, hiszen abban a pillanatban, amikor az energiarendszerünkben beaktivál egy konfliktus, egy probléma egy fájdalmas gócot, megoldandó problémát a fájdalom beszűkít minket. A beaktivált fájdalom pont egyre nagyobb figyelmet követelve beszűkíti az áramlást, és ahogy az áramlás csökken, megreked ezeken a beaktivált pontokon energiablokkokat képezve. Ilyenkor biztosan érezzük a testünkben is a szorongást, a félelmet, ami extrém méreteket öltve a teljes tudatunk figyelmét megragadja, és nem vagyunk képesek a problémákat egészében látni.
Az egyensúly megtalálása
Amikor viszont képesek vagyunk lecsillapodni, a figyelmünket visszahozni önmagunkba és nem a helyzettel foglalkozni, hanem azzal, hogy a helyzet mit mutat nekünk, mi az, amit meg kellett tapasztalnunk akkor, mint egy varázsütésre az energiánk elkezd áramolni. Az áramlás meghozza a nyugalmat, a tisztán látást és a külvilágunkban elkezdenek megoldódni a problémák. Amikor ez nem így történik, akkor a szorongásunkkal, a félelmünkkel egyre jobban szűkítjük az energiaáramlásunkat és a betegségeket sem tudjuk kikerülni.
Ezért érdemes foglalkozni minden olyan erőteljesen robbanó traumával, konfliktussal, problémával, ami kibillent az egyensúlyunkból, amitől félünk, ami szorongást okoz. Ilyenkor van szükség egy energiablokk oldásra, ami ebben a beszűkült fájdalmas, megrekedt helyzetben újra helyreállítja az energia csatornánkban az energia áramlását és visszakerülünk általa egy egyensúlyi helyzetbe.
Ha megértjük, hogy tapasztalni, tanulni vagyunk ezen a világon, és elfogadjuk, hogy minden értünk történik, akkor azt fogjuk észrevenni, hogy egyre többször vagyunk a boldogság állapotában, ami egyre könnyebben képes kiemelni a fájdalmainkból.
